Koordinációs központ

A Koordinációs Központtal találkozik minden egyes jelentkező az első alkalommal. Ide futnak be a hívások és itt történik a bejelentkezés, az első kapcsolatfelvétel. A Koordinációs központ vezetője illetve a munkatársai kezelik és osztják be az egyes szakorvosi ambulanciákra, laborvizsgálatra vagy képalkotó diagnosztikai eljárásra történő bejutást.

Szakértéssel, szeretettel szervezzük a párok, egyedülállók, tinédzserek és családok útját a betegellátás útvesztőjében. Központunk a családtervezés, illetve az azt megelőző és követő időszakban is mind egészségügyi mind lelki segítséget tud nyújtani páciensei számára.

Nőgyógyászat

A nőgyógyászati ambulancia tevékenysége a női reproduktív rendszer diagnosztikus és megelőző jellegű vizsgálata, heveny és idült megbetegedéseinek gyógyítása. Társuló megbetegedések kapcsán konzílium adása a kezelő osztály kérésére.

A KCSC keretein belül meddőségi kivizsgálást kezdünk azoknál a pároknál, akiknél rendszeres nemi élet mellett, legalább egy éve nem fogan gyermek, vagy három vagy több korai vetélésük volt a közeli terhességi előzményükben. Az általános nőgyógyászativizsgálatok szükség esetén kiegészülnek endokrinológiai, andrológiai, pszichológiai, immunológiai, hematológiai célvizsgálatokkal.

Orvosainkhoz fordulhatnak gyermek és serdülő kori nőgyógyászati kérdésekben. A kiskorúak oltalmazó, elfogadó, kíméletes vizsgálatát, terápiáját szakirányú másoddiplomával bíró gyermek nőgyógyász végzi.

Keresztényszemléletű várandósgondozás kiegészül terhességi diabetológiával. A teljesség igénye nélkül, vállaljuk; egyedülálló, rossz szociális környezetben élők, kisebbségi etnikumhoz tartozók, érzékszervi, vagy más fogyatékossággal élő anyák, genetikai, vagy fejlődési rendellenességgel fogant terhességek, elfogadó és szeretetteljes gondozását.

Feladatunk tekintjük a menopauzaba lépő nők segítésétSzülészeti-nőgyógyászati ultrahang diagnosztika a kórházi háttérrel biztosított házon belül.

Andrológia (Férfigyógyászat)

Az andrológia a férfi orvostudománya. A tudományág folyamatosan fejlődik, ismertté váltak a nemzőképesség zavarokat leggyakrabban előidéző okok, a férfi szexuális zavaraihoz vezető élettani eltérések, betegségkapcsolatok és a férfi öregedésének tüneti sokrétűsége. Értelemszerűen, az okok ismeretében a fenti területeken a gyógyító munka is egyre eredményesebb, kialakultak azok a konzervatív gyógymódok és műtéti technikák, melyeknek segítségével ma már az andrológiai beteg problémái egyre inkább megoldhatók.

A Keresztény Családi Centrum elveiből kifolyólag az andrológia 4 tárgyköréből:
  • a nemzőképességi problémákkal,
  • a merevedési zavarokkal,
  • és az idősödő férfi problémáival kíván foglalkozni.
A centrum a lehető legtöbb vizsgálatot helyben végzi, de olyan teszteket is alkalmaz, amelyek máshol az országban nem elérhetők. Az andrológus munkáját szakemberek, és szakorvosok támogatják: gyakorlott biológusok, endokrinológus, immunológus, pszichológus, diabetológus, és hematológus.

Dietetika

Szakképzett dietetikusaink és gyógytornászaink a kivizsgálás eredményeit figyelembe véve, az endokrinológus szakorvosokkal konzultálva adnak személyre szóló étrendi és életmód tanácsokat. Napi szokássá téve a rendszeres és helyes étkezést, a testmozgást, hatalmas eredményeket érhetünk el.

Immunológia és allergológia

Az immunológia egy nagyon gyorsan fejlődő szakterület, amely autoimmun és alloimmun eltéréseket is vizsgál. Megtudhatjuk, hogy a szervezetünk „támadást” indít-e saját maga, esetleg a születendő gyermek ellen. A diagnózis felállításához lehet, hogy többszöri vérvételre és orvos-beteg találkozóra is szükség van.

Pszichológia

A kórház fekvőbetegei számára, a gyógykezelés részeként nyújtott ellátás mellett szakrendelésünkön lehetőség nyílik járóbeteg kezelés igénybevételére. A Keresztény Családi Centrum páciensei számára lehetőséget biztosítunk, hogy a testi vizsgálatok mellett, a lelki jólétükkel is foglalkozhassanak.

Szemléletünkben egységben tekintünk, a testi és lelki folyamatokra, valamint az életmód általános jóllétünkre gyakorolt hatásaira. Klinikai Pszichológiai Szakrendelés tevékenysége általános lelki jóllét felmérése mellett, az élethelyzeti, és a lelki problémák, zavarok pszichoterápiás kezelése.

A szakrendelésünk ellátása igénybe vehető a Keresztény Családi Centrum szakorvosai javaslatra, vizsgálatkérőlappal, illetve saját kérésre, szakorvosi vagy háziorvosi beutalóval. A lelki, élethelyzeti problémák kezelésének további menete az első beszélgetés során a klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta javaslata alapján, közös megegyezés szerint dől el.

Lelki gondozói szolgálat

A lelkigondozás segítő kapcsolat, amely megértő, szerető jelenlétet, lelki, spirituális és etikai támogatást biztosít a megváltozott élethelyzetben.

Szolgálatunkban támogatást nyújtunk
  • a gyógyító eljárások elfogadásában,
  • életvezetési tanácsadással,
  • lelkivezetéssel,
  • etikai tanácsadással,
  • lelki válságban,
  • veszteségek feldolgozásában,
  • a szülővé válás folyamatában

Párterápia

A termékenység illetve terméketlenség kérdését és az ezzel kapcsolatban felmerülő és megoldásra váró problémákat nem pusztán orvosi segítséggel, de pszichoterápiás támogatással is lehet kezelni.

Az emberi test, a gondolatok és az érzelmek szorosan összefüggnek, nem lehet csak az egyiket vagy a másikat gyógyítani. Ha az egyik segítségre szorul, akkor a másik is. De mind ebből az is következik, hogy gondolatainkkal, érzelmeinkkel befolyásolni tudjuk testünket a működésben.

Terapeutáink abban segítenek a hozzánk érkező gyermeket vállalni kívánó férfiaknak és nőknek, hogy közösen és minél könnyebben tudják venni az akadályokat a felmerülő kérdések, nehézségek megoldása során. Irányt mutatnak nekik, hogy tudják először a lelkükben és a fejükben kezelni az adott helyzetet a környezetük megsértése nélkül, majd ennek eredményeképpen a testük működése is számukra kedvező irányba változhasson.

Szakembereink támogatást nyújtanak a termékenység/terméketlenség kérdésének együttes kezelése során, végig a várandósság ideje alatt, de ott állnak pácienseink mellett, ha a kezelések nem a kívánt eredményt hozzák meg.

Orvosi labor diagnosztika

A Budai Irgalmasrendi Kórház Központi Laboratóriuma kihívásnak és küldetésnek tekinti a családtervezéssel összefüggő legmagasabb szintű laboratóriumi diagnosztikai szolgáltatást, a gyors, pontos és megbízható eredményeket, és klinikusi konzultációkat. A laboratórium professzionális szolgáltatóként a családtervezéssel összefüggésben is a vizsgálatok széles palettáját biztosítja.

Szakorvosaink a leletértékelés mellett konzultációval, konzíliummal is segítik az eredmények értékelését. A laboratóriumi diagnosztika a betegségek felismerésében, nyomon követésében, a beteg állapotának megítélésében nélkülözhetetlen támogatást nyújt a gyakorló orvosnak. Laboratóriumi eredmények magas színvonalú minősége alapvető információs forrás a kezelőorvos számára a biztonságos, hatékony, és megfelelő betegellátáshoz.

Napjainkban az orvosi diagnózisok és döntések 70%-a laboratóriumi vizsgálatokon alapul. A Budai Irgalmasrendi Kórház Központi Laboratóriumban mintegy 300 féle vizsgálatból évente 450-500 beteg mintáiból 1,5-2 millió vizsgálatot végzünk.

A Laboratórium profi, elkötelezett, kiválóan felkészült, lelkiismeretes csapata a munkatársak odafigyelésével és fáradozásával, valamint a folyamatok felügyeletével és fejlesztésével igyekszik betegeink és orvosaink számára a legmagasabb színvonalú diagnosztikai szolgáltatást nyújtani.

Endokrinológia

Az endokrinológiai ambulancia tevékenysége a Keresztény Családi Centrum egyik fontos pillére.

Az endokrinológia a hormontermelő, ún. belső elválasztású mirigyek szerkezeti és működési zavaraival foglalkozó tudományág. A hormonok a test különböző részeire a véráram segítségével eljutva befolyásolják az anyagcserét, összehangolják a szervezet bonyolult működéseit. A hormonok közvetítésével képes szervezetünk saját belső egyensúlyát fenntartani, a környezet változásaihoz alkalmazkodni.

Ambulanciánk úgy kapcsolódik szervesen a Keresztény Családi Centrumhoz, hogy a megfelelő nemi működés, fogamzóképesség előfeltétele a nemi mirigyeken (petefészkek, herék) kívül a pajzsmirigy, a mellékvesék, valamint a felsőbb szabályozásukért felelős agyalapi mirigy (hypophysis) és hypothalamus egészséges működése.

Az endokrinológiai ellátás során gyakran találkozunk a pajzsmirigy működészavaraival (alulműködés, vagy túlműködés), autoimmun gyulladásával, ami terméketlenséghez, nőknél a menstruációs ciklus zavaraihoz, illetve terhesség alatt a születendő magzat egészségkárosodásához vezethet. Manapság egyre gyakoribb az inzulinrezisztenciához társuló cikluszavar és meddőség, az esetek száma a mozgásszegény életmód és egészségtelen étrend miatt jelentősen emelkedik. Az agyalapi mirigy betegségei közül elsősorban a prolaktin-túltermelés vezethet a reprodukciós képesség zavaraihoz, de térfoglaló adenomák komplexebb endokrin problémát jelenthetnek.

Az endokrinológiai szakvizsgálat során a szakorvos kikérdezi a beteg kórelőzményét, szedett gyógyszereit, meghallgatja panaszait, áttekinti eddigi kivizsgálását, korábbi leleteit. A fizikális vizsgálatot követően, speciális hormonmeghatározások, esetenként stimulációs tesztek, képalkotó vizsgálatok lehetnek szükségesek.